Tengeri naplemente | Kukoricásban aratáskor

A vidéki ember gyakran unalmasnak érzi a vidéket ahol él és legfeljebb a munkát, a kártevőket és a reménytelenséget látja a szántóföldekben. Pezsgésre és új dolgokra vágyik, eleget látta már a napraforgókat és a búzamezőket. Munkaként éli meg a környezetének minden szegletét ezért belefásulva éli szürkének hitt mindennapjait.

A városi emberek között ezzel szemben egyre többen akadnak, akik “szellősebb” helyre vágynak a nyüzsiből. Ők is vérfissítésért könyörögnek, de ők inkább a zöldövezetbe vágynak, ami már aligha akad az aszfalt-rengetegek, lakóparkok és bevásárlóközpontok között.

Ez a két véglet megosztotta az embereket: míg egy városba költöző vidéki ember számára a város a lehetőségek végtelen tárát jelenti, a városi számára pusztán egy kukoricaföld is tele van meglepetésekkel! …és ez így van rendjén, hisz mindannyiunknak a változatosság nyújtja a legnagyobb éményeket.

Ez a természetes körforgás azonban egyik felet sem zárja el korunk “okosságai” elől! Miközben saját agyunk helyett fejlődés címén az okoskütyük memóriájára bízzuk a tudást, egyre többen érzik magukat haszontalannak és pánikbetegnek. A digitalizáció egyre többet tanít mindenkinek, de a gyakorlat hiányzik. Lassan azt sem tudjuk, milyen egy őszi falevél, vagy épp a kukoricaföldön járni…

Kryptonitot ezúttal sem találtunk a kukoricásban, de egy élménnyel és újabb tapasztalattal aznap is gazdagabbak lettünk. Ismét felismertük, hogy ezen a napon is pláza, gyorskaja, smink és a másoknak való megfelelés minden formája nélkül is jól tudtuk magunkat érezni egy “unalmas” kukoricásban. =)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Pin It on Pinterest