Toldi sparhelt: ismerkedés az új vaskályhával

A régi kályha után felüdülés volt ez a kis aranyos. Örülünk neki, hogy emellett döntöttünk, mert nagyon kicsike, mégis gyönyörű és hamar adja ki magából az otthon melegét! 🙂

Több márkát is végignyálaztunk, néztük a norvég kályhákat is, de végül az egy főzőlapos Toldi sparhelt mellett döntöttünk. Ez a „dlágaszág” a keményfát, fabrikettet és barnaszenet is szereti és a leírás szerint kifűti a nekünk szükséges légköbmétert.

Bízunk benne, hogy azt nyújtja majd, amit az új kályhában kerestünk. Elsősorban azt, hogy ne fázzunk, illetve szeretnénk áramot spórolni vele. Ez utóbbi miatt választottunk főzőlapos, sütős kályhát, vagyis sparheltet…

A sparhelt főzőlapján állandóan van egy nagy, vízzel teli lábos, így fűtési szezonban mindig van melegvizünk áramfogyasztás nélkül. Az előmelegített sütőrész bármikor rendelkezésünkre áll, ezzel szintén áramot tudunk spórolni.

A vaskályhát használók tapasztalatairól szívesen olvasnánk hasznos tanácsokat, de szívesen válaszolunk mi is a kezdők felvetődő kérdéseire, hisz két éve nekünk is jól jöttek volna ilyenfajta információk! Kérdezz nyugodtan kommentben, örömmel segítünk, ha tudunk! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .