Életünk első reakció videója

Nemrég jöttünk haza Hamburgból. Utazásunk fő célja a LORDFEST volt, de belesűrítettünk pár további programot is a rendelkezésünkre álló néhány napba. Szerettük volna megmutatni azt az érzést, amit ez a pár nap jelentett nekünk.

Milyen oka lehet annak, ha valaki magára tetováltat egy zenekart, vagy ha több mint ezer kilométert utazik egy koncertért?! Nézd meg ezt a videóklipet!

A zenekar mondanivalója olyan mélyen megérintett, hogy szerettünk volna a saját rajongóik gyűrűjében, saját fesztiváljukon, saját környezetük színpadán is látni őket. Még többet akartunk érezni abból az atmoszférából és energiából, amit nyújtanak nekünk.

A hamburgi vlog sorozatunkban az elejétől a végéig elmeséljük, hogyan utaztunk ki Hamburgba és mivel, milyen szállásunk volt és arról is beszélünk, mire volt időnk az ott tartózkodásunk alatt. Mindössze pár nap állt rendelkezésünkre, ami nagyon kevés egy ilyen gigantikus méretű város meglátogatásához, de megpróbáltuk belőle kihozni, amit lehetett.

Habár egyik előzenekart sem ismertük, kellemesen csalódtunk az előzenekarokban, és őket is beleértve óriási élmény volt a LORDFEST névre keresztelt fesztivál. Azzal, hogy eljutottunk erre a fesztiválra, és hogy Hamburg utcáin sétálhattunk, egy álom vált valóra. Olyan helyszíneket láthattunk, ami nem csak önmagában jelentett jó élményt (szeretünk utazni), de a Lord of the Lost zenekar videóklipjeiben és vlogjaiban látott helyszínekre is eljuthattunk. Nincsen semmilyen más ehhez fogható érzés!

Ezzel a videóval ezt próbáltuk meg átadni. Ez egy reakció videó a fenti videóklipre, de nem „úgy”: Ez nem a szokásos reakció videó!

Ha kedvet kaptál egy hamburgi városnézéshez, vagy egy koncerthez, jegyek a jövő évi LORDFEST-re itt kaphatók. Ha pedig szállást szeretnél, itt találod Hamburg szálláskínálatát, melyek közül akár a központban is tudsz szállást foglalni!

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.