A neten olvasható hagyományos, klasszikus, igazi, hazai és egyéb jelzők helyett itt most álljon az, hogy hamis. Vagy egyszerű. A túrós csusza a világ legegyszerűbb étele, melynek alapja a túró. Mi mégsem ezzel készítettük most el, mégsem félünk túrós csuszának nevezni.
A fővárosban annak idején, ha elfogyott a só, az olaj, vagy a fokhagyma, leszaladtunk a sarki boltba pótolni azt. Választhattunk is az Aldi, CBA, Lidl, Spar és a Tesco közül. A kártyás fizetés sem volt gond, jöttünk-mentünk és megvolt a hiányzó hozzávaló. Najó, ez így nem igaz, mert természetesen ha már a boltban vagy, akkor kell egy csoki, meg egy kenyér, a banán meg most akciós, odakint pedig hőség van, jól jönne egy fagyi. – Hát így éltünk mi a városban.
Míg Pesten minden említett élelmiszerüzlet gyalog 5 percre volt tőlünk, itt egyetlen komolyabb ABC van, ami tülünk kb. 3 km. Hipermarket csak autóval lenne elérhető, a legközelebbi Tesco Express 7 km innen. Ennek értelmében jogsi és autó híján sokkal ritkábban vásárolunk, ami nem is baj, mert így a pénz nem „úszógumira” megy el és sokkal tudatosabb minden vásárlás. Kivéve, amikor nincs itthon túró a túrós csuszához. =D
De semmi probléma, Fílgúdék mindent megoldanak! Csak tejföl legyen otthon!
Fogtuk tehát a kockatésztát, megfőztük, raktunk rá tejfölt és kockára vágott szalonnát. Nem kell ezt túlbonyolítani, hiszen nem áll szándékunkban éttermet nyitni! Nyáron különösen jó a túrós tészta, mert hidegen is fogyasztható, ezért nem kell hőségben sütögetni. Ízesíteni pedig lehet curry fűszerkeverékkel, kaporral, stb. Ki hogy szereti!
Hidd el, hogy bármilyen borzasztónak tűnik is, sokkal tudatosabbá és egészségesebbé, valamint magabiztosabbá teszi az embert, ha nem kell mindig lerohangálni a sarki boltba, nem kerül a kosárba még egy abból, amiből egy is elég! Ha pedig nagyobb távolságot kell megtenni a túróért, az se gond, hiszen mozogsz! Mindennek tudatában legközelebb már sokkal könnyebben csúszik a csusza akár túróval, akár anélkül!
Nem az étel hízlal, hanem a stressz, amiért az „igazi túrós csusza” receptjét keressük, vagy lapos hasú női ideálok akarunk lenni, vasalt és foltmentes fehér abroszról akarunk enni és még sorolhatnánk. Őrizzük meg az igazi túrós tészta receptjét, de ki mondta, hogy túró nélkül ne ehetnénk túrós csuszát?! Váóóóóó….