Velence bringával kemény dió! De ha teljesítmény helyett pusztán átadod magad az élménynek, akkor ez az út tavasszal egy illatos varázslat!
Vettünk egy új biciklit. Elsőre nem vállaltunk be hosszabb utat, csak Lacihoz mentünk el, pár kilométerre innen. A legközelebbi alkalommal már Velencére tekertünk, az új bringával valósággal repültünk a tóhoz. A gyönyörű útvonal megint meg tudott lepni, mint mindig. A BUBA kerékpárút Velencéig tartó szakaszának ránk eső részét szinte végig virágillat kísérte!
Az idei első utat Velencére még a régi bringákkal tettük meg. Mi akkor is repültünk, de az új bringákkal szárnyaltunk csak igazán! Már a pipacsos bringaút is óriási feeling volt, a virágzó bokrok és fasorok között tekerni pedig nem csak látványban, de illatban is gazdag élmény!
A mostanra igencsak megkopott festésű kerékpárút jobbról is és balról is akácfák ölelésében éri el Velencét. Az aszfaltúti suhanás során majd’ végig akácfa virágainak illata keveredik bodzával és vadrózsával. Utoljára a “költözéskor” éreztünk ehhez foghatót, amikor először érkeztünk biciklivel a faluba. De ez a mostani szűnni nem akaró illatfelhő más volt!
Az akác mindvégig látványosan illegette magát nekünk, ez volt az alap illat a levegőben. A vadrózsa már nem volt ilyen rámenős, ő csak a megfelelő helyen, a megfelelő időben kacérkodott velünk, igyekezett megbolondítani a már egyébként is bódító illatfelhőt. A bodzának viszont esze ágában sem volt kelletni magát, ő inkább elbújt a bokrok között, és csak félénken, alig-alig adta magát az fenséges aromához bizonyos szakaszokon.
Amikor azt hiszed, hogy ez a mennyország és ezt már fokozni nem lehet, a csodálatos habos-babos gomolyfelhők a félig napon, félig árnyékban megajándékoznak menet közben néhány csepp esővel a májusi arany fajtából. A virágok illata mellett érkezésünk előtt nem sokkal egy kellemes zápor kényeztette tovább érzékszerveinket. A napfényben az esőcseppek akár a kristály, az eső illata pedig a meleg takaró védelmére emlékeztet…
A napot a vízfestékkel festett borús égbolton áthatoló napsugarak, valamint a csodálatos naplemente koronázta meg. A naplemente élményében ezúttal volt még valaki, akivel osztozhattunk. Mikor a napkorong már eltűnt a horizonton, a fénye még látszik egy darabig, de ekkor mi egy Budapestről Székesfehérvárra tartó bringással a besötétedésbe beszélgettük magunkat. Sebaj, van kerékpár lámpánk! Az éjszakai bringázásnak szintén van egy különleges hangulata…
A rádtelepülő sötétben a bicikli kerekeinek hangja és az itt-ott halk nesz épp olyan izgalmas, mint amilyen félelmetes. A korláozott látási viszonyok mellett a meghódítandó ismeretlen éppoly kihívást jelent, mint nappal, mégis más. A karodon már érzed a felszálló pára hűvösét, a lakott területeken pedig a közvilágítás fényében egyszersmind megszűnik az érzés. A hátizsákod alján szunyókáló pulóver is előkerül és végre betöltheti a szerepét.
Hazafelé egy falusi rock koncertre is beugorhattunk volna, de ekkor már a közel 50 km túra után fáradtak voltunk, így inkább a tökéletlen ágyunkat választottuk, aminek rugója már itt-ott tönkrement, de a körülményekhez képest jól van. Ilyen túra után kevésbé kényelmetlen, mint a hétköznapokban, ám egyszer ezt is megoldjuk, ahogy az új kerékpárt is sikerült megvennünk.
Színes és emlékezetes bringatúra volt, köszönjük a természetnek ezt a varázslatos, feledhetetlen élményt!