Észre sem vettük, hogy a rockzene végre kitört az elnyomás alól és időközben olyan népszerűvé vált, hogy egyes előadók több tízezres stadionokat töltenek meg. A „szakadt” rocker fiatalok ma már felnőttek és családosan mennek a koncertekre. Ez bizonyítéka annak, hogy a rock és a metálzene nem csak egy műfaj, hanem egy életforma, ami apáról fiúra száll…
A Petőfi Csarnokban a kilencvenes években még vágni lehetett a cigifüstöt, üveges sört ittunk és dagonyáztunk a saját izzadtságunkban, de szerettük, mert emberközeli volt. A PeCsa előtt sokan pénzt „tarháltak” a bejáratnál, hogy bejuthassanak kedvencük koncertjére. A legtöbben adtak is nekik, általában a legcsóróbbak is bejutottak a koncertekre, mert ők is egy-egy haveri társaságból valók voltak. Mindannyian barátként tekintettünk egymásra, sokkal elfogadóbbak voltunk, nem néztük, hogy ki melyik oldalon áll, vagy milyen réteghez tartozik.
Akkoriban mindenki azzal próbált spórolni, hogy élelmiszerboltban vásárolt sörrel „edzett” az estére. Az utcákban nem látványpékségek voltak, amivel csak a szemed lakik jól, hanem a manapság már retrónak számító utcai büfék, ahol sorban áltunk a húsos melegszendvicsért kecsöppel és majonézzel. Ezeknél a gyorsbüféknél még ülőhely sem volt, de nem is igényeltük, mert menet közben ugrottunk be harapni valamit. Úgyértem gyalog…
Gyakori volt, hogy hajléktalanok jelentek meg a PeCsa körül. Azért jöttek, hogy összeszedjék a környéken otthagyott, akkor még visszaváltható sörösüvegeket. Ha tudták, hogy melyik nap van nagy koncert, akkor több fordulóval rengeteg üveget tudtak visszaváltani, így a környéken kevesebb volt a szemét. Többször is előfordult, hogy hajléktalanokkal beszélgettünk, akik között többen diplomás emberek.
A stadion koncert egy teljesen más műfaj, nem olyan, mint az egykori PeCsa bulik voltak. Ezek a mai aréna bulik látványosan európai színvonalúvá váltak, a stadionokban katonás fegyelmezettség uralkodik. A Def Leppard pólóinkon az illatgyöngyöket érezzük a cigifüst helyett, ami egyfelől jó, de a sokkal nívósabb helynek ára van. Névre szólóan vesszük a koncertjegyet, visszaváltható műanyagból isszuk a sört és a közönség nagyobb részének ülő helyzetben kell buliznia, nem lehet felállni. WTF?!
A fedett stadionokba lépve olyan érzésed van, mintha nem is metál koncertre érkeznél. A legújabb stadionok arénájába vezető folyosók például gigantikus méretűek esztétikus üveg korlátokkal, van ahol mozgólépcső is van az épületben. Sokan ma már családosan és/vagy autóval érkeznek az egytől-egyig nagyszabású rendezvényekre, nyoma sincs a régi szakadt rockereknek, pedig ugyanaz a megátkozott nemzedék vagyunk, mint akik akkor voltunk. Furcsa egy kettősség ez, néha nehéz szavakba foglalni azt, amit érzünk…
Egyfelől ez igen, végre a rockerek is megfelelő színvonalú koncerteken vehetnek részt! Másfelől viszont kérjük vissza a koszos büféket, ahol mindig használhatatlan szalvétát adtak és mindenki összefogdosta a kecsöpös tubust. Kérjük vissza továbbá a beton pilléreken álló fapadokat a bejárathoz, mert azok a padok számtalan fémtörténetnek és szerelem kibontakozásának voltak szemtanúi.
Végül de nem utolsó sorban kérjük vissza a régi jó társaságokat, akik nem korlátozódnak az internetre, nem elégednek meg egy 2-3 órás találkozással, villamossal járnak a koncertekre és kérjük vissza a sokkal felszabadultabb hétköznapi koncerthangulatot!